MÉCS hétvége fiatal pároknak

Újra lehetőség adódik Nyugat-Magyarországon is MÉCS hétvégén részt venni. Olyan fiatal párok, jegyesek és három éven belül házasodott párok jelentkezését várjuk, akik szeretnék hosszú távon megalapozni egymással a kapcsolatukat. A három napos, bentlakásos program alatt a párok kapcsolatuk számára olyan erős alapot képesek rakni, melyre hosszú távon lehet építkezni. Időpont: 2014. október 23-25., csütörtök-szombat Helyszín: Mindszenty Ifjúsági Ház (Erdődy-Hüvös-kastély), Zalaegerszeg-Botfa, Várberki u. 13.

Körbeölel a természet - fotókiállítás

Az Összefogás Botfáért Egyesület "Körbeölel a természet" címmel programot szervez az NYDOP-3.1.1/B2-13-k2-2013-miniprojekt-016 sz. pályázat támogatásával. Mindenkit szeretettel várunk október 11., szombaton fél 12-kor Botfán, a Mindszenty Ifjúsági Házban (Erdődy-Hüvös-kastély, Zalaegerszeg, Várberki u. 13.)

72 óra kompromisszum nélkül

Most megmutathatja minden keresztény fiatal, hogy milyen tettre kész! Október 9. és 12. között önkéntes munkák sokasága várja a fiatalokat, hogy jó hangulatban, közösen dolgozzanak egy jó úgy érdekében. Szervezz csapatot és regisztrálj, majd gyere el október 9-én a botfai Mindszenty Ifjúsági Házban rendezett nyitóeseményre, ahol kiderül, hogy milyen feladat vár rád a következő három napban!

Gyere te is a botfai templomi ifjúsági kórusba

Brébáné Salamon Edit és Illyés-Pálos Andrea vezetésével a nyári szünetet követően folytatódnak a kóruspróbák. Az első alkalom szeptember 5., pénteken 17 órakor lesz a Mindszenty Ifjúsági Házban (Erdődy-Hüvös-kastély, Zalaegerszeg-Botfa, Várberki u. 13.). Várhatóan hetente pénteken délután 17-17:30-as kezdéssel lesznek az idén is a kóruspróbák. Ha szeretnél egy jó hangulatú csapatban énekelni, akkor gyere és csatlakozz! Várunk szeretettel.

Erzsébetfa emléktábla avatás

Július 5., szombaton az Erdődy-Hüvös-kastély parkjában 1899-ben Darányi Ignác kezdeményezésére Erzsébet királyné tiszteletére három hársfát ültettek. Megemlékezve erről az eseményről és emléket állítva a még mindig álló 115 éves fáknak emléktáblát avatott az Összefogás Botfáért Egyesület.

Locsolás kútvízzel

Mától a kert gondozásában elengedhetetlen locsolóvizet a kastély parkjában egykor ásott kút vize adja. A kút másfél méter széles és tizenegy méter mély. Ősszel a kút kitisztításakor és most az aszályos nyárelőn is bő három méteres vízoszlop stabil vízutánpótlásra utal. A Botfa Településrészi Önkormányzat támogatásával megvásárolt búvárszivattyú június 24-én lett üzembe helyezve. Így már biztosítva van az előző évben pályázati pénzből (Zöldövezet Program) létrehozott fűszerkert és a sok elültetett fa és bokor víztakarékos, és költséghatékony ápolása.

Kastély-ledesítés

Május 15-én vettük át a Build-Communication Kft. 2013-ban meghirdetett sikeres Várépítő pályázatának oklevelét. A Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend által fenntartott Mindszenty Ifjúsági Ház (Erdődy-Hüvös-kastély) az EL-KO EP világítástechnikai korszerűsítéshez felajánlott termékeit nyerte el, mely lehetővé teszi a hagyományos izzókról a ledvilágításra való áttérést környezettudatosabbá téve a kastély üzemeltetését.

Baglyok a kastélyban

A következő két hétben angol természetvédelmi önkéntesek segítik a régió természetvédelmi munkálatait. A Mindszenty Ifjúsági Ház (Erdődy-Hüvös-kastély) a központja a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány önkénteseinek. Már az első napon háromra nőtt a kastély baglyainak a száma, melyek közül kettő elárvult fióka (macskabagoly és erdei fülesbagoly). A viharos időjárás miatt várható, hogy nőni fog a napokban a bajba jutott madarak létszáma, de a lelkes önkéntesek segítségével remélhetőleg mind visszajuthatnak majd a természetbe.

Újdonságok a kastély parkjában

Az elmúlt időszakban a botfai Erdődy-Hüvös-kastély parkjában több fejlesztés is történt. Az előző évben érkezett indiai futókacsa mellett egy bárány is várja a látogatókat. Kialakításra került egy sportpálya, mely lehetőséget biztosít a parkon belül labda- és egyéb sportok űzésére. A bemutató biotankert az idén a mulccsal takarás technikáját és a növénytársítást mutatja be a kertészkedni vágyóknak. Az öt, korábbi években kihelyezett madárodú további odúkkal egészült ki és már két denevérudú is várja pihenni vágyó szárnyas vendégeit.

Békaterelő építés a zalaegerszegi Aranyoslapnál

Lassan kitavaszodik, a madarak már nem keresik fel az etetőket (így a két hetente megrendezésre kerülő madárgyűrűzést befejezzük a kastély parkban), a békák viszont felébrednek az erdő avarjában, majd elindulnak a legközelebbi tóhoz. A zalaegerszegi Aranyoslapi források területén ez a békavonulás az erdő és a tó közé létesült út miatt életveszélyes a békákra nézve. Terelőfóliák kirakásával és a terelők mentén földbe ásott vödrök segítségével akadályozzuk meg a békák úton való átkelését. A vödrökben összegyűlt békákat pedig emberi erővel visszük át az úton, elkerülve ezzel a gázolásokat.

Oldalak