A dicsőítő szív napjai Zalaegerszegen

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a dicsőítő szív, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőket, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét és hatalommal megújítsa az ő népét!

A nép, melyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd. (Iz 43,21)
Tanúságtétel:

„A kurzusra azzal a tudattal mentem, hogy bár az eszemmel tudtam, hogy szükség van a dicsőítésre – erről akár egy órás előadást is tudtam volna tartani –, de a szívem tele volt mindennel, ami nem a dicsőítés, és ezekre akartam választ kapni. Sokkal többet kaptam! Megmutatta az Úr, hogy emeljem tekintetemet a szeméthegyeim fölé a magasba, – mert onnét jön a Szabadító –, hogy szemléljem az ő arcát.” [Dr. Halász Gyöngyi, Szombathely]

„A kurzusról hazafelé kábultan zötyögtünk a vonaton és társaimmal egyet érezve egymást kérdezgettük: 'Mondd, hogy lehet ezt otthon elmesélni?' Először arra gondoltam, hogy sehogy, mert amit átéltünk ebben a néhány napban, azt lehetetlen szavakba foglalni, ide el kell jönni!” [Gerbert Zsuzsa, Budapest]

Kurzusigazgató: Csiszér László
Koordinátor: Petőházi Attila
Kezdés: 2014. november 21., péntek 16:30 –
Befejezés: 2014. november 23., vasárnap 15:00 –
Helyszín: Erdődy-Hűvös kastély (Mindszenty Ifjúsági Ház)Zalaegerszeg-Botfa, Várberki u. 13.

Szállás: Szálláslehetőség a kurzus helyszínén az emeleti szobákban van. A díja 4 500.- ft/fő a hétvégére.
Hozzájárulás: A kurzus díja 5 500.- ft/fő, amely tartalmazza az étkezéseket, valamint a kurzus technikai költségeit.

Ha anyagi gondod van, jelezd, emiatt senki ne maradjon el!

Jelentkezés és kapcsolat: Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Postai vagy e-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot erre a címre várjuk:

Szent Család Óvoda
8900 Zalaegerszeg, Köztársaság út 12.
A borítékon kérjük feltüntetni: „Jelentkezés”
jelentkezes@mt514.hu

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

Jelentkezési határidő: 2014. november 17., hétfő –
Jelentkezési lap: Letölthető a honlapról.
Hozz magaddal:

teljes Szentírást
tollat, jegyzetfüzetet
ha van, akkor a hangszeredet
hálózsákot, lepedőt (szükség szerint)
sütit (lehetőség szerint)

További információk:

Petőházi Attila +36 30 3259680