Rólunk írták

A madarak védelme a rovarokkal kezdődik

ZalaMédia (2020.07.11.)
Az emberek egy része nagyon eltávolodott a természettől. Egyre kevésbé látja pontosan kimért rendszernek az élővilágot, ahol minden lénynek szerepe van az egészben. A skála másik vége a természetvédők, állatmentők. A közelítés módja a kommunikáció, információk átadása. Mert akár jóhiszeműen is árthat valaki a bioszférának. Akár túlzásba vitt fűnyírással, így „szépítve” meg a környezetét. Szép-e a zöld sivatag? Az is kutat rejt. Úgy hívják: nektárt termelő vadvirág...

Kastély szentelés és zarándoklat

ZalaMédia (2020.02.02.)
A találkozás örömében bízva szeretettel hívjuk és várjuk családjával, ismerőseivel együtt a Mindszenty Ifjúsági Ház – Erdődy-Hüvös kastély szentelésére! Udvardy György érsek úr 2020. február 2-án, vasárnap a 14:00-kor kezdődő szentmisét követően megáldja a felújított és az új épületrésszel valamint melléképülettel bővült ifjúsági házat. A szentmise a kastély mellett álló botfai Szűz Mária Szent Neve templomban lesz. Szeretettel hívjuk a szentmisére és az azt követő házszentelésre! A misére gyalogosan, zarándoklat formájában is lesz lehetőség megérkezni:

Polgárőrök és környezetvédők hangolódtak az adventre Zalaegerszegen

ZAOL 2019.12.09
A madaraknak is legyen adventjük! – döntöttek az öreghegyi polgárőrök, ezért szombaton természetvédő barátaikkal a karácsonyfával együtt egy madáretetőt is felállítottak... Ezúttal ajándékot is kaptak az öreghegyi polgárőrök: a Mindszenty Ifjúsági Ház környezetvédői a tavaszi békamentő kerítés építéséért és az őszi öt zsák grátisz napraforgómagért viszonzásképpen egy madáretetőt készítettek számukra, amit dr. Illyés Zoltán intézményvezető az ünneplők segítségével fel is állított a kápolna közelében...

Zarándoklat a kereszthez Zalaegerszegen

ZAOL 2019.11.26
Szombaton lelkes kis csapat indult zarándoklatra a Mária út botfai ­templom előtti startpontjáról a Mária Magdolna-­plébániatemplomba érkezett missziós kereszthez.

Régi fűszernövényeket telepítettek vissza a botfai kastélyparkban

ZAOL 2019.10.23

A botfai kastélypark fűszerkertjében a minap már a tavaszi ültetést tervezgették a kertbarátkör tagja.
– Most ősszel a gazirtásból, rendrakásból jutott több – jegyezte meg Mrakovics Miklósné, a Zalaegerszegi Hagyományápoló, Kertbarát és Kulturális Egyesület elnöke.

Önkéntes munkát végeztek a Erdődy-Hüvös kastély parkjában

ZAOL 2019.10.17
Az Erdődy-Hüvös kastély újjászületésének az egész botfai városrész egy emberként örül. A civil szervezetek a sportklubbal az élen úgy döntöttek, közös erővel rendbe teszik a kissé megviselt állapotba került parkját.

Sajtóbejárás a felújított botfai Erdődy-Hüvöskastélyban

ZAOL 2019.10.10
Sajtóbejáráson mutatták be tegnap a botfai Erdődy–Hüvös-kastély felújított épületét és a parkban elkészült kiegészítő létesítményt.

A környezetvédelmet is polgárőr feladatnak tartják

ZAOL 2019.10.08
Körülbelül két mázsa frissen aratott napraforgómagot adott át a közelmúltban a Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesülete a Mindszenty Ifjúsági Házban működő környezetvédő közösségnek.

Hatszáz diák látogatott el a botfai erdei iskolába

ZAOL 2019.09.30
Jól indult a tanév az Eötvös József Általános Iskolában: 25 osztályának 600 tanulója egy tanítási napot a botfai erdei iskolában tölthet.

Őszre elkészül a botfai kastély

ZAOL 2019.08.27
Balaicz Zoltán polgármester elmondta, kevés történelmi építészeti érték maradt épen a megyeszékhelyen, ám ezek megőrzésére módot kínál a Modern Városok program városrehabilitációs fejezete. A plébánia és a Kvártélyház után e forrás táplálja majd a nagytemplom felújítását is. Az 1750-ben épített botfai kastélyt ugyancsak ennek égisze alatt sikerül újjávarázsolni, mintegy 300 milliós költséggel.

Oldalak