Rólunk írták

Geocaching bejegyzés

Geocaching honlapja
"Zalaegerszegi révén is nagyon meglepett, hogy egy ilyen régi építésű, és ilyen jó állapotú épület van a közelben. Jó sorsom úgy hozta, hogy volt szerencsém Illyés úrral is találkozni, és talán egy kicsit bővebb bemutatást is tartott számomra. Ritka elkötelezett és kreatív embert sikerült megismernem benne! Ajánlom mindenkinek, talán Ő sem bánja, hogy próbálja keresni, mert ennek a ládának talán nem is a helyszín a legnagyobb értéke!" szabokla

Botfai Mennyei Jeruzsálem

Zalaegerszeg Televízió híradó, 2013. szeptember 30.
Új, helytörténeti kötettel gazdagodott a botfai városrész. Nagy Lajos több, az egykori falu életéhez kapcsolódó kiadványt készített az elmúlt években. Ezúttal a botfai templom történetét kutatta. A Botfai Mennyei Jeruzsálem című írását szombaton mutatták be a Hűvös kastélyban.

Ifjúsági kerekasztal pikniket tartottak Botfán

Zalaegerszegi Televízió híradó, 2013. szeptember 17.
Negyedik alkalommal tartott pikniket az ifjúsági kerekasztal. A rendezvényen mintegy 40 szervezet képviseltette magát. A fiatalokkal foglalkozó szakemberek meghatározták a jövőre vonatkozó feladatokat és górcső alá vették az elmúlt év tapasztalatait is. Több mint 6000 diák, a belváros szívében 4 kilométeres kört alkotva fogta meg egymás kezét tavaly a diáknapokon.

Botfai Mennyei Jeruzsálem

Mária Rádió honlapja, 2013. szeptember 16.
A Zene világnapja alkalmából rendezett ünnepségen ismertetik a Botfai Mennyei Jeruzsálem című helytörténeti könyvet Zalaegerszegen, szeptember 28.-án 16:30-kor. Helyszín: Zalaegerszeg-Botfai városrész, Mindszenty Ifjúsági Ház Várberki út. A könyvet bemutatja Szemes Péter a Pannon Tükör főszerkesztő helyettese. Fellép a szervező Válicka Citerazenekar valamint a Botfai Templom Gyermekkórusa.

Robusztus mozdulatokkal az ég felé

ZalaMédia Online, 2013. szeptember 5.
Néhány hónapig gondozásban élő baglyokat engedtek szabadon a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány önkéntesei nagy érdeklődés mellett a botfai Mindszenty Ifjúsági Ház madárbarát kertjében.

A szörnyű kút legendája

ZalaEgerszeG újság, 2013. szeptember 3.
Ma már csak műholdról látható a XII-XIII. században épült Botfa-Várberki dűlői vár. A közelmúltban igyekeztek feltárni az Árpád-kori maradványokat, de sajnálattal kellett megállapítani, hogy az agyaglapú várdombot az elmúlt évtizedekben területrendezés során eldózerolták, a leletanyag megsemmisült.

Fülükkel látnak a sötétben

Zalai Hírlap, 2013. szeptember 3.
A hét végén nem mindennapi madármentő akció részesei lehettek a botfaiak. A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány szombat este kétszer is bizonyította létének értelmét és fontosságát. A botfai városrészben az esemény szervezői számára is váratlanul élénk érdeklődés mellett adták vissza a szabadságát két, általuk felnevelt ifjú bagolynak. Egy esztendeig ápolták, nevelték őket, reményeik szerint most már megtalálják a helyüket az életben, pontosabban a templomtornyokban.

Szenvedélyes trió a belvárosban

ZalaEgerszeG újság (2013. augusztus 27., 3. oldal)
Zenei csemegében volt része azon járókelőknek, akik csütörtök este a Dísz tér környékén jártak. A marseille-i konzervatóriumban végzett diákok két hegedűn és egy gitáron játszva ragadták magukkal a közönséget a folklór és az improvizált muzsika világába. Nemcsak műsoruk, hanem habitusuk is fergeteges volt. Az élményt a vendéglátó Válicka Citerabarátok Egyletének magyar népdalcsokra tette teljessé....A Dísz tér mellett fellépnek a piacon, a Jákum utcában egy presszóban, Őriszentpéteren a Hétrétország Fesztiválon, valamint Botfán a Hüvös-kastélyban.

Penderülj táncműhely nyárköszöntő rendezvénye Botfán

Zalai Hírlap, 2013. június 18.
Szombaton nyárköszöntő vigasságra gyűltek a családok a botfai Hüvös kastély környékéra a Penderülj Táncműhely szervezésében. Az amatőr néptáncosokból álló csoport ez alakalommal is a táncházmozgalom népszerűsítését tűzte célul, de sokféle szabadtéri játékra is volt lehetőség... (teljes cikk ld. csatolmány)

A lengyel gyerekek Tímár Dániellel érkeztek Zalaegerszegre

Zalai Hírlap Online, 2013. május 5.
Zalaegerszeg - Tíz hónapja önkéntesként dolgozik Lengyelországban a zalaegerszegi hitoktató, Tímár Dániel. A hét végén hat lengyel diákot hozott Zalába látogatóba.

Oldalak