Huszonnégy tökéletes óra avagy a 12.b utolsó lelkigyakorlata

Milyen lehet egy lelkigyakorlat, mely megszervezését egy néhány héttel korábban megjelent újságcikk inspirálta? Milyen lehet egy lelkigyakorlat, amit egy olyan szerzetes tart, aki amellett, hogy "óvóbácsi", még profi focista is? Egyáltalán: milyen lehet egy kétnapos lelkigyakorlat nem egészen két hónappal az érettségi előtt?
Egy februári Új Emberben egy interjúban arról faggatták Rockenbauer Barnabás ferences testvért, hogy hogyan lehet a focin keresztül, azt felhasználva lelkigondozást végezni. Mivel osztályunk alapvetően foci-beállítottságú, osztályfőnökünk számára egyértelművé vált, hogy Zalaegerszegen a helyünk Barnabás testvérnél. Botfán szálltunk meg az Illyés tanárnő testvére vezette Mindszenty Ifjúsági Házban. Péntek este, vacsora után átbuszoztunk Búcsúszentlászlóra, hogy végigjárjuk a keresztutat. A buszon már kétségbeesetten tippeltük a ránk váró kilométereket, ugyanis innen gyalog tértünk vissza a szállásra. A 3 órás éjszakai séta a holdfényben a gyönyörű zalai dombok között fantasztikus, felemelő élmény volt, a lelkigyakorlat egyik csúcspontja. Nem gondoltuk, hogy mindezt lehet még fokozni, ám otthon, a konyhában este tizenegy körül még nekiálltunk teát főzni. Ez lényegében egy közel kétórás nevetőgörcs lett (ami alatt mellesleg megfőztünk 10 liter... hát... „érdekes” teát), köszönhetően Barnabás testvér szórakoztató történeteinek.
Másnap délelőtt átjött hozzánk Grácián atya is, és a vele való beszélgetés volt a két nap ,,klasszikus” része. Az ima gyakorlásának fontosságáról beszélt, lelkesedése és meggyőződése minket is magával ragadott. Majd Barnabás testvér mesélt nekünk személyes történeteket, melyeken keresztül lelkiekben gazdagodhattunk. Az ő személyisége, úgy tűnt, mindenkit elvarázsolt, kisugárzása önmagában felért egy lelkigyakorlattal.
Szombat délután, indulás előtt - a lelki nap szerves részeként - fociztunk néhány órát. Ez azt gondolom, sokunknak jelentett egyfajta időutazást a felhőtlen-felelőtlen gyerekkorba: elengedhettük a minket általában nyomasztó, otthon ránk váró dolgokat, és élvezhettük az első csodaszép tavaszi napsütést, a játékot, egymás társaságát.
Ha egy lelkigyakorlatnak a célja az, hogy önmagunkhoz, egymáshoz és hitünkhöz közelebb kerülhessünk, akkor ez volt az elmúlt nyolc év legszebb lelkigyakorlata. Méltó és szép utolsó "kiruccanása" volt ez az osztályunknak, köszönjük mindenkinek, elsősorban Várkonyi tanárnőnek, aki kigondolta, megszervezte és hozzásegített minket ehhez az élményhez!