2. Ingyenes Térinformatikai Tanfolyam, Botfa, 2013.

Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány honlapja, 2013. február 21.

A Gyongybagolyvédelmi Alapítvány szervezésében lezajlott a második ingyenesen tartott három napos térinformatikai tanfolyam természetvédelmi szakemberek számára Botfán (Zalaegerszeg, 2013. 02. 15-17.). Az Európai Unió által 75%-ban támogatott öt országban megvalósuló program célja a természetvédelmi térinformatikai háttér fejlesztése tudás- és eszközfejlesztéssel. A nyílt pályázat útján kiválasztott 12 résztvevő közül kormánytisztviselők, civilek és kutatók egyforma arányban kerültek ki, amely összhangban van a Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciák kezdeti célkitűzésével, miszerint a három szektort közelíteni kell egymáshoz. A résztvevők kiválasztásánál térinformatikában kezdő, vagy kevés gyakorlattal rendelkező jelentkezők kerültek be, akik a GPS készülékből és a megszerzett tudásból a legtöbbet tudják profitálni. A tanfolyam anyaga mind a terepi adatfelvétel GPS készülékkel, mind a felvett adatok megfelelő szintű feldolgozása egy mindenki által ingyenesen elérhető program, a QGIS segítségével. A tanfolyam teljes ellátást biztosított és a GPS készülékeket a résztvevők megtarthatták. A résztvevők megszerezett készségeikkel és a GPS eszközzel hozzájárulnak Magyarország biodiverzitási adatainak gyűjtéséhez és feldolgozásához. A programról bővebben a www.eurogis-gps.eu honlapon tájékozódhat.

A Zala megyei civil szervezetek közül a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány és a Fehérholló Természetvédelmi Egyesület egy-egy tagja jutott be a tanfolyamra.

A programot 75%-ban az Európai Unió, 25%-ban a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány támogatta

European Union Lifelong Learning Program

EuroGIS-GPS: Testing a competency framework for biodiversity data collection

EuroGIS-GPS logo2
EuroGIS-GPS oktatás