Hármas erősségű kaland a csatornán

Zalai Hírlap, 2013. február 25.

A HétKaland Egyesület Mindszenty Ifjúsági Ház és környékére szervezett három napos programjának csúcspontjáról cikk készült:

Hévíz - A budapesti Hét Kaland Egyesület 16 tagja hatórás kenutúrát teljesített vasárnap a Hévíz-csatornán.
A gyógytó melletti zsiliptől indulva szerettek volna addig evezni, míg az egyre hűlő vízen jeget nem érnek ez a tavalyi első próbálkozáskor sikerült , ám az időjárás annyira megenyhült, hogy a cél végül is nem teljesült. Csalódásról viszont így sem beszélhetünk, a szervezet megyénkben most először megforduló elnöke, Udvardy Miklós egyenesen azt mondta: rabul ejtette Zala.
- Sok éve működő természetjáró egyesület a miénk, zömében teljesen laikus tagokkal, fél évestől a 99 évesig - mutatta be csapatát az elnök. - A nevünkben a hét kaland arra utal, hogy különféle nehézségi fokú próbákat szervezünk: az egyest bárki könnyen teljesítheti, a hetes viszont extrém sziklamászás, vagy barlangi túra, amihez előképzettség szükséges. Ez a mostani hármas besorolású kaland, de így is minden percét élvezzük. Az egyesületnél a természetjárást közösségépítő és önismereti tréningnek is tekintik. Erről így beszélt Udvardy Miklós: "Egy kimerítő túránál nincs jobb arra, hogy az ember megismerje önmagát. Itt mindenkiről lehullik a városban viselt álarc: kiderül, hogy a természet erősebb, és bármennyire is hiszed, hogy mindent meg tudsz oldani, például a vízen eljöhet az a pillanat, hogy segítséget kell kérned a másiktól. És elsőre talán nehéz megélni, de a felismerés mindenkinek a hasznára válik."
Varga Andor

HétKaland Hévízen