A Hűvös-kastély maga a gyerekkor

Válicka kisasszony és Göcsej úrfi reménytelen szerelmének sóhajai máig szállnak a botfai fák felett. Ha mégsem, lelkes helytörténész őrzi az emlékezetüket.

Alighanem minden községbe kellene egy Nagy Lajos. Olyan ember, aki eleven emlékezetként raktározza, rendezgeti a helyi legendákat, a bevezető utak ága-bogát, a faluszéli dűlők nevének eredetét, a szívnek kedves forrás és patak névadójának édes-bús mondáját, a kastély urainak és szolgáinak mindennapjait.

Mert Nagy Lajos így tesz. A botfaiak pedig örülhetnek, hogy községük lakója - a lassan országszerte híres citerazenekar mentora - immár kötetbe rendezve nyújtja át az utókornak azt, amit tud.

Alig pár napja mutatták be a Legenda és valóság című karcsú kis könyvet, melyet a fent szóba hozott Zalai Nagy Lajos jegyez, s amely zöld borítójával arra figyelmeztet, hogy sok-sok mindent elveszthetünk életünk során, de a kisebb közösségünk, a lakóhelyünk történetei csak akkor vesznek el végképp, ha a nagy rohanásban mi magunk nem veszünk róluk tudomást.

Szerzőnk, amikor a botfai uradalom 1548-1945 közti történelmi morzsáit számba veszi, s kis csokrétában átnyújtja az utókornak, nem tesz mást, mint folytatja - immár szélesebb körben - azt a mesemondást, amit az édesanyjától tanult.

Mit is?

Azt, hogy a dűlőknek, hajlatoknak, dombhátaknak, utcáknak, házaknak, s a valaha itt lakóknak saját, megismételhetetlen életük, történetük van, amit az emberöltők jó esetben átörökítenek egymásra. Ennek a műveletnek az ösztönös prófétája Nagy Lajos: mindenkinél jobban érezte, muszáj, hogy tudják a maiak és főleg a jövőbeliek is, hogy miért Szörnyű kút az a forrás, ahova nap nap után jártak, miért Várberek az az út, amin olyan nosztalgikusan jóleső ma is lépdelni - vár állott ott, s most kőhalom - , de azt is, hogy miért olyan ábrándosan szép történet az, amely Válicka kisasszony és a hiába epekedő Göcsej úrfi beteljesületlen szerelmét beszéli el.

Sokszor, tán épp a jó reklám miatt, azt gondoljuk, csak a nagy nevű helyeknek adatik meg a történelmileg érdekes levegő. Ez nem igaz. Ha eddig nem hittük volna, a botfai kis könyv megmutatja, mindenki saját történelme kovácsa. Csak számon kell tartani. Ez volna a fontos.

A Válicka Citerabarátok által kiadott könyvecske 1548-tól 1945-ig villant fel képeket a botfai uradalom históriájából, körészőve a történetet a központjához, a kastélyhoz, mely máig őrzi utolsó lakója nevét.

Kedves és hasznos kiadvány, amely sok érdekességet tartalmaz , jellemezte a kötetet a könyvbemutatón Kiss Gábor, a megyei könyvtár igazgatója. A könyvből az első birtokos család, az Erdődyek mellett megismerhetjük Fachk Gedőt, és rajta keresztül rokonát, Pöltenberg Ernőt, az Aradon kivégzett vértanút, valamint lányát, aki Botfán élt. Betekinthettünk a Hüvös-család életébe, akik vezetéknevüket később Botfai Hüvösre változtatták. A könyv emellett egy numizmatikai különlegességet is bemutat, mégpedig Botfa 1703-ban kelt pecsétjét, amely kereszt és szőlő motívumát tekintve egyedülállónak számít.

Botfán születtem, a Hüvös-kastély volt maga a gyermekkorom , hallottuk a bemutatón (Zalai) Nagy Lajostól. Kutatómunkája jelzi, tartozását rója le.